Úgy gondolom, hogy a diákmunka minden fiatalnak jót tesz. A tapasztalat csak egy dolog, amit ez alatt az idő alatt lehet szerezni, de mindemellett az ember megtanulja, hogy hogyan bánjon a pénzzel, mi mindent kell megtennie azért az x száz-ezer forintért, amit készhez kap. Nekem a szüleim, kis túlzással, kötelezővé tették, hogy 18 éves koromtól dolgozzak. Nem várták el, hogy napi nyolc órát gürcöljek heti öt napban, de arra igenis bíztattak, hogy az iskola mellett vállaljak munkát. A legelső állásom egy otthoni munka volt, valami adatbázissal kellett szöszmötölnöm. De nem is az volt a lényeg, hogy mit csinálok, hanem az, hogy megtanultam például beosztani az időmet.
Azok a vendégeim, akik nem gazdag családba születtek, szinte mind már egészen fiatalon 16-17 évesen dolgoztak ezt-azt. Sőt, sokan rá voltak szorulva, hogy dolgozzanak, amit nem kívánok senkinek, de az biztos, hogy az szorgalomra és kitartásra neveli az embert, és természetesen a munka megbecsülésére.
Mindezt csak azért meséltem el, mert minden évben meghirdetek két állást diákok számára. Rengetegen szoktak jelentkezni, hiszen az átlag diákmunkabérnél jóval többet tudok nekik adni, viszont azt elvárom, hogy rendesen, becsületesen dolgozzanak. A másik szabály, ami elsősorban csak nekem fontos, hogy soha nem veszem fel ugyanazt az embert kétszer, mert a lehető legtöbb fiatalnak szeretnék lehetőséget biztosítani. Eddig még jól működött a rendszer, és remélem, hogy tudtam segíteni azoknak, akik eddig megfordultak nálam.