Azt hiszem, ezt bóknak vehetem

Nemrégiben járt a klubban egy siófoki panzió tulajdonosa. Ezt persze nem ránézésre mondtam meg róla, hanem beszélgetésbe elegyedtünk a pultnál. Elmesélte, hogy éppen átalakítás zajlik a panzióban, és reméli, hogy a szezon kezdetére elkészülnek a munkálatokkal.

Mondta, hogy ez étterem mellett egy, az enyémhez hasonló klub lesz az alsó szinten. Mondta, hogy nagyon megtetszett neki a klub légköre, és megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem – persze nem ajándékba – segíteni neki a klub beindításában. Nagyon meglepődtem az ajánlaton, de kedvemre való volt. Szerettem a klub életének azt a részét, mikor még csak éledezett egy üres épületből. Élvezetes volt kitalálni, hogy minek hogyan kellene lennie.

Elképzelni, hogy egyszer majd tele lesz emberrel. Igazság szerint néha még hiányzik is az előkészülés szakasza, úgyhogy emiatt is örültem neki. Így egy kicsit újra átélhetem a készülődés izgalmait. Tehát azt válaszoltam a panziótulajdonosnak, hogy nagyon szívesen segítek, ami a tapasztalatokat illeti. Bár, nyilván a szakmai dolgokban nem biztos, hogy tudok segíteni. Viszont tudok jó és megbízható szakembereket ajánlani. Mielőtt elköszön, még számot cseréltünk, és megbeszéltük, hogy hamarosan megint benéz a klubba, hogy elkezdjünk a témáról beszélgetni, ötletelni.

siófoki-panzió-225x300

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.