Mikor egy görbe péntek este súlyos betegséggé lesz

Az alkoholizmus igen elterjedt probléma, és sajnos egyre fiatalabb korban alakul ki, ennek pedig az egyik fő oka a bulizás, és a különféle klubokba járás. Egy jó klub nagyon sokat kaszál egy este alatt a fiatalokból és az ő alkoholfogyasztásukból, ez tagadhatatlan. Az egyetemisták elképesztően nagy összegeket képesek egy-egy péntek vagy szombat este alkalmával arra, hogy lerészegedjenek. Ez teljesen rendben van, mindenkinek szüksége van egy kis lazításra a nehéz hét után. Sokan azonban sajnos ezek után egyre gyakrabban nyúlnak az üveg után, hogy ugyanezt a lazaságot többször érezhessék, míg végül már minden egyes nap több üveggel isznak meg, nem gondolva a hosszú távú következményekre. Ha pedig ezt valaki megemlíti nekik, akkor mindig baj: ha idősebb említi, akkor nyaggatni akarja a fiatalt, ha egy korosztálybeli, akkor pedig csak prűd és basáskodó. Sok fiatal ezzel már az előtt elrontja az életét, hogy az igazán elkezdődhetne.

addiktológiai magánklinika

Sajnos én rengeteg ilyen esetet láttam. Egyetemista éveimben, de még középiskolában is rengetegen voltak, akik inkább az alkoholt hajszolták, mint azt, hogy egy teljes életet építsenek ki maguknak. Volt, akiket néha napokig nem láttunk, mert minden héten a toxikológián feküdt, pedig alig múlt el tizennyolc éves. Egy idő után pedig ez komoly betegségbe fordul át, mikor már nem lesz elég egy ejnye-bejnye a szülőtől, és az, hogy elszigetelődnek tőlük a barátaik, ismerőseik. Ekkor már komolyabb segítség kell.

Különféle pszichológusok, orvosok ajánlják segítségüket, és mindenkinek meg kell találni azt, kivel leginkább együtt tudnak dolgozni. Én például a Felépülők nevű addiktológiai magánklinikát tudnám ajánlani. A klinika egy bentlakásos programot ajánl, ahol olyan emberek segítenek a betegeken, akik tudják, min mennek keresztül, és a lehető legjobb tudásuk szerint igyekeznek velük együtt dolgozni, hogy minél gyorsabban felépülhessenek. És még a családnak is segítenek megerősíteni a megtépázott kötelékeket, hogy erősebb legyen köztük a kötelék, mint érkezésükkor volt.

A magánklinikáktól mindenki tart egy kicsit, hiszen az anyagiak mindenben közrejátszanak. De egy családtagunk egészsége ennyit megér, főleg, hogy biztos és jó kezekben lesznek a Felépülők magánklinikán.  Szeretteinknek érezniük kell, hogy mellettük állunk, és hogy ott leszünk, hogy elkapjuk őket, ha megbotlanának út közben. Megbízható segítőkre van szükségük, akik átérzik a nehézségeket, amiken keresztülmennek. A klinika dolgozói megadják nekik ezt a segítőkészséget, hisz tudják, milyen nehéz a felépülés. Hiszen az, ha eljutnak odáig, hogy segítséget kérnek és besétálnak a klinikára, már megtették az út legnehezebb részét.

Egy görbe péntek este néha mindenkinek becsúszik, de figyeljük arra, hogy az csak annyi legyen. Egy görbe péntek este. De ha mégis átestünk a ló másik oldalára, akkor legalább biztosan tudjuk, hogy a Felépülők addiktológiai magánklinikán mindig megkaphatjuk a szükséges segítséget.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.