A baráti társaságunkkal természetesen van egy törzshelyünk. Barátságos kis klub, itt gyűlünk össze a hétvégéken, hogy lelazuljunk kicsit a munkahelyi stressz után. Beszélgetünk, sörözgetünk közben.
Mikor pár napja bementem, a többiek még nem voltak ott. Így gondoltam, megkérdezem a pultost, Barnát, hogy mi újság van. Letelepedtem a pulthoz, és kértem tőle egy sört. Ő nem volt épp a helyzet magaslatán, mesélt egy érdekes sztorit. Épp magánnyomozót fogadott, hogy megtudja, a felesége tényleg félrelép-e. Azt mondta, mikor egyik reggel hazaért a munka után és le akart feküdni, észrevette, hogy a felesége nem aludt otthon. Ez önmagában nem lett volna probléma, csakhogy a nő egy szót sem szólt neki az egészről, úgy tett, mintha aznap is otthon aludt volna. Ezek után pár nappal, mikor Barna föl akart öltözni a munkába, észrevette, hogy a fiókjában egy idegen zoknija van. Kérdezte a feleségét, hogy mi ez a zokni, de ő azt mondta, nem tudja, biztos egy rég elfeledett pár, amit takarítás közben talált.
Barnának ez már sok volt. Akkor döntötte el, hogy valamit tennie kell. Mivel, mikor otthon felhozta a témát a felesége mindent tagadott, úgy döntött, hogy felkeres egy magán nyomozót, hogy megbizonyosodjon az igazságról. Azt mondta, hogy mindenképp szüksége van a hiteles információra ahhoz, hogy eldöntse, hogyan tovább. Szereti a feleségét, de nem fog ragaszkodni a kapcsolathoz minden áron. Még gyerekük sincsen, így a válás is könnyebb, ha arra kerül a sor.
Miközben a sörömet szürcsölgettem, Barna azt mondta, nem bírja, ha hazudnak neki, és eddig úgy gondolta, a kapcsolatuk az őszinteségen alapul, de úgy látja, hogy mégsem így van, szóval át kell értékelnie a dolgokat. Az ember ilyenkor nem nagyon tud mit mondani a másiknak, én is hallgattam csak és figyeltem. Azt mondta, a magán nyomozóval már volt egy személyes találkozója, tehát a nyomozás hivatalosan is elkezdődött. Most az eredményekre vár, amit a nyomozó itt fog megosztani vele, hogy elkerüljék a feltűnést. Megkérdeztem, mikor jön a nyomozó, mert teljesen más ügyben ugyan, de én is igénybe akartam venni a szolgáltatásait.
A cégem megcsinált egy munkát, amit nem fizettek ki. Elég nagy meló volt, azért sem akartam annyiban hagyni a dolgot. Természetesen az embereimet én kifizettem, de a csőd szélére kerültünk. Mikor elkezdtem utánajárni a dolgoknak, az adós cég közölte, hogy fizetésképtelen, már megkezdődött ellene a csődeljárás. Ezt nem hittem el. Amikor náluk dolgoztunk, látszott, hogy van mit a tejbe aprítani, a dolgok pedig nem változnak meg két hét alatt. Valami turpisságot sejtettem a dologban, de sem a jogosultságom, sem a kompetenciám nem volt meg ahhoz, hogy a saját szakállamra nyomozni kezdjek. Mivel a többiek még mindig nem értek oda, elmeséltem Barnának, hogyan jártam pórul. Legalább egy kicsit eltereltem a gondolatait. Azt mondta, megkérdezi a magán nyomozót, hogy elvállalná-e az ügyemet, de a következő héten találkoznak a klubban, akár el is mehetek én is akkorra, és meg tudom kérdezni személyesen a dologról. Végül is egy hétig még bőven ráért a dolog, és szívesebben mentem be a klubba, mint valami hivatalos irodai közegbe. Mindig jobban bírtam a lazaságot.
Dumáltunk még egy kicsit, igazából nem nagyon tudott másról beszélni, mint a feleségéről, nem csoda, biztos én is kiakadtam volna a helyében. Azt mondta, el sem tudja képzelni, hogy jutottak ide 3 év házasság után. Ezen én is elcsodálkoztam, azt hittem, régebb óta vannak együtt. Én azt hittem, ennyi idő után még hat az újdonság varázsa, és nem történnek ilyenek. De mondjuk azt is hittem, hogy kifizetnek, szóval ez semmit nem számít.
Végre megérkeztek a többiek, úgyhogy elfoglaltunk egy asztalt, Barnával pedig abban maradtunk, hogy következő héten találkozunk. Mondta, hogy ha tudom, gyűjtsem össze a kifizetetlen munkával kapcsolatos dokumentumokat, mert ha a magán nyomozó elvállalja az ügyet, akkor rögtön át tudom adni az anyag egy részét.
Most itthon próbálok keresgélni a papírok között, ami csöppet sem szórakoztató, sokkal szívesebben söröznék a klubban.