Általában az emberek, amikor meghallják, hogy mit dolgozom, elborzadnak. Nem csodálom, hiszen az én munkámat olyan sok rossz történet és tévhit övezi, hogy fordított esetben én is kételkedve állnék a dolog felé. A klub élet és a szórakozóhelyeken betöltött pozíciók sokszor kemények tudnak lenni. Azonban, ha az ember jól választ helyet és egy jó csapat környezetében dolgozhat, semmi problémája nem fog adódni.
Hostessként dolgozom egy belvárosi klubban, azonban egy iszonyatosan jó csapattal vagyok összezárva minden este. Igen, sokszor nehéz, hiszen a dolgom tulajdonképpen az, hogy szép legyek, szépen mosolyogjak, kedves legyek és bájcsevejt folytassak még azzal is, akivel nagyon nem szeretnék kommunikálni.
Pont emiatt sokszor nem is nőként érzem magam, hanem inkább egy tárgyként. Egy nagyon kedves barátnőmtől emiatt ajándékba kaptam egy fotózást, amivel visszanyerhetem az önbizalmam és a női énem.
Szoboszlai Kriszti fotóshoz vett nekem egy ajándékutalványt, amin az állt: művészi glamour vagy aktfotózás budapest területén. Borzasztóan örültem az ajándéknak, hiszen mindig is vágytam egy ilyen alkalomra.
Nem húztam sokáig az időt, azonnal felvettem Krisztivel a kapcsolatot. A weboldalán, a szoboszlaikriszti.hu-n megtaláltam az e-mail címét, és írtam is neki. Egyeztettünk egy időpontot és az általa javasolt stúdiók közül is kiválasztottunk egyet, amit alkalmasnak találtunk mindketten. Alapvetően szabadtéri helyszínek és stúdiók közül lehet válogatni, de egy aktfotózás budapest szabad területein nem lenne valami jó ötlet, így egyértelműen csak a stúdió megoldás játszott.
Megbeszéltük a fotózás koncepcióját is és, hogy milyen képekre is vágyom igazán. Tanácsolta, hogy menjek el sminkeshez és fodrászhoz az alkalom előtt, hogy mindenképp a maximumot hozzam ki magamból. Én így is tettem, és még aznap foglaltam oda is időpontot.
Ahogy a weboldalon is leírta az e-mailben is felhívta rá a figyelmem, hogy hozzak több váltóruhát. Mivel ez egy aktfotózás, így leginkább fehérneműkre és különböző szexi kiegészítőre van szükség. Lehet azonban válogatni Kriszti kiegészítői és ruhadarabjai közül, ráadásul minderre díjmentesen van lehetőség.
A fotózás elején rettentően féltem, azonban Kriszti egy nagyon nyugodt és kellemes légkört varázsolt a személyiségével. Észre sem vettem, hogy éppen hiányos öltözetben pózolok egy kamera előtt. Annyira profin instruált és állított be minden képnél, hogy öröm volt az egész folyamat. Na de a végeredmény valami elképesztő lett! Sosem láttam még magamat ennyire szépnek és szexinek, mint azokon a képeken, és mindez Krisztinek köszönhető.
Remélem, hogy meg fogom tudni hálálni barátnőmnek ezt a csodálatos ajándékot. Krisztivel pedig még biztos vagyok benne, hogy találkozni fogunk. Nem csak ilyen művészi glamour fotózásokat vállal ugyanis, hanem családi, gyermek, kismama, esküvői és portré fotózásokat is. Így mindenki kedvére válogathat a szolgáltatásai közül, és mindenki megtalálja majd a számára tökéletes fotózást.
Keressétek fel Krisztit a weboldalán található űrlap segítségével és szerezzetek ti is egy csodás élményt egy fotózás keretében!