A klubom segítségével találtam autószervizt

Az egész életem arról szólt, hogy azt kerestem hova is tartozom. Sehol sem éreztem magam úgy, hogy megértenek. Mindig különc voltam, legalábbis ez a kép alakult ki magamról. Aztán megismertem egy remek személyiségtípust megállapító tesztet, ami tudományos alapokon fekszik. Sokat segített abban, hogy elfogadjam magamat és megtaláljam a saját kis klubomat. Amikor utánaolvastam a személyiségtípusomnak, máris fény derült arra, hogy azok, akiknek ugyanez a típusa, ugyanúgy beilleszkedési problémával szenvednek, mivel totál másképpen gondolkozunk a világról, mint a legtöbben. Nem is volt meglepő, amikor elmentem egy csoportos találkozóra a hozzám hasonlókkal, máris éreztem, hogy itt végre megértenek és tartozom valahova. Klubot is alapítottunk, ahol segítjük egymást a nehézségeket leküzdeni.

Éppen egy klubeseményre készültem, amikor az autóm nem akart megfelelően gyorsulni és nehezen is tudtam váltani. Kicsit kétségbeestem, mert sosem vittem még el szervizbe, sosem kellett ezzel foglalkoznom. Nem is értettem soha az autókhoz, csak vezetni szerettem és ennyiben kifulladt. Felhívtam a klub szervezőjét, hogy ma nem fogok tudni menni, mert az autóval el kell mennem szervizbe. Ő rögtön javasolta a 19. kerületben található Méta autószervizt. Én még sosem hallottam róluk, de bíztam benne. Mondta, hogy segít elkísérni az egyik klubtag, ha nekem is jó. Az egyik szervizes is exklubtag, szóval mindenki megbízik benne. Én nagyon örültem a felajánlásnak, így amikor megérkezett Misi, a klubtag, már teljesen jól voltam. Közösen felhívtuk a szervizet, és elmondtuk, hogy mi a probléma az autóval. Ők azt mondták, hogy nyugodtan vezethetek még vele, de azért egy-két napon belül vigyem be hozzájuk, mert eléggé valószínű, hogy kuplung javítás, vagy csere lesz a jelek alapján. Így csak másnap mentem el a szervizbe Misi kíséretében. A szervizesek átvizsgálták a kocsimat, amelyre mondták, hogy remek állapotban van, de a kuplung javítás, vagy csere továbbra is fennáll. Azt egy kicsit később fogják tudni megmondani, hogy melyik a kettő közül. Magyaráztak sok mindent, de ezekhez még mindig nem értek, így csak bólogattam.

A lényeg annyi volt, hogy mindjárt visszajönnek, addig várakozzunk a klímás ügyfeleknek fenntartott előtérben és helyezzük magunkat kényelembe. Valóban nem kellett sokat várni és ki is derült, hogy ki kell cserélni a kuplungot és nem úszom meg csak javítással. Sebaj, ahogy kivettem a szavaikból, a kuplung csere eléggé gyakori jelenség. Misi hazavitt, mivel a szervizben kellett hagynom az autót, addig pedig mindig egy kedves klubtag vitt be munkába és haza onnan. Hihetetlen hálás voltam nekik emiatt. Az autómért a hétvégén mehettem el. A szervizes mindent megmutatott, amit elvégeztek rajta, így már csak fizetnem kellett és utazhattam is vele haza. Sokkal biztonságosabbnak éreztem vele az úton való vezetést. Örülök, hogy ajánlották a szervizt, ami ráadásul nincs is messze tőlem és rengeteg szolgáltatásaik vannak, ezért még általános állapotfelmérésre biztos el fogom hozzájuk vinni. Illetve azt hiszem nem árt utána néznem, hogy miket szoktak még néha cserélni az autókban, mert nagyon megijesztett ez a kuplungos szituáció.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.