Mennyi ember fér be egy terembe úgy, hogy még jó maradjon az este?
Ez az a kérdés, amit nálunk minden nagyobb buli előtt fel kell tenni, és amire a papíron szereplő befogadóképesség sosem ad pontos választ.
Egy szombati koncerten 250 ember mellett még lehet mozogni a bár és a színpad között. 300 fölött már torlódás van a ruhatárnál, és a hátsó sarokban állók fele nem lát semmit.
A hangolás a másik ilyen kérdés. Üres teremben minden gyönyörűen szól, aztán bejön a közönség, elnyeli a magas frekvenciákat, és a hangmérnök az első két számnál még korrigál.
Tizenöt éve járok ilyen estékre, és az utóbbi hatban már a szervezés oldalán állok. Megtanultam, hogy a legtöbb hiba nem a technikából jön, hanem abból, hogy valamit „majd a helyszínen megoldunk”.
A helyszínen ritkán oldódik meg bármi. Ott már csak az derül ki, mit nem készítettünk elő.
Ezt a leckét egyébként nem itt tanultam meg először, hanem jóval korábban, egy egészen más helyzetben.
Huszonkét évesen buktam el egy nyelvvizsgát, és pontosan ugyanezért.
Az írásbelim jó lett. A szóbelin viszont leblokkoltam, és az első kérdésnél már azt éreztem, hogy mindent fejben fordítok magyarról. Két éve halogattam, aztán a diplomához muszáj volt, és négy hét alatt akartam behozni.
Miért nem elég a nyelvtan? Mert a vizsgán nem azt mérik, hogy hány szabályt tudsz felmondani, hanem hogy elboldogulsz-e angolul négy területen: olvasásban, hallás utáni értésben, írásban és beszédben. Nálam ebből kettő volt rendben.
Miért pont a beszéd megy a legnehezebben? Mert azt lehet a legkevésbé egyedül gyakorolni. Feladatsort otthon is töltök, de beszélgetni magamban nem tudok.
Miért nem vettem ezt észre időben? Mert a felkészülésem mérőszáma az volt, hány oldalt olvastam el, nem az, hány percet beszéltem. Ha valaki csak a könnyű részt gyakorolja, akkor a haladás érzete végig megvan, aztán a vizsganapon jön a hidegzuhany.
Amit másodszorra másképp csináltam
Hol kezdtem? Ott, hogy megnéztem, mit vár el valójában a vizsga. A középszintű angol nyelvvizsga követelményeit a Hollywood Nyelvstúdió oldalán, a hollywoodnyelvstudio.hu-n olvastam végig, és ott lett világos, hogy a B2 nem hibátlan angolt vár. Beleférnek a kisebb nyelvtani hibák, kereshetem a szavakat, csak érthető és folyamatos legyen, amit mondok.
Ez a mondat évekkel korábban sokat segített volna.
Melyik vizsgát válasszam? Az oldal több rendszert is felsorol, az Origótól a BME-n át az ECL-ig, a TELC-ig, az Euroexamig és a DExamig. Mind ugyanazt a B2-es szintet méri, csak a feladattípusok és a hangulatuk más. Van, ahol több a nyelvtani feladat, máshol a kommunikációs helyzetek dominálnak, és abban is különböznek, hogy egynyelvű vagy kétnyelvű a vizsga.
Miért nem csoportba mentem? Mert az elsőnél is csoportban készültem, és ott fél év alatt nagyjából négyszer szólaltam meg. Kristóf Kata, aki a stúdió tananyagát fejlesztette, azt írja le, hogy huszonöt év alatt nem talált két embert, akinek egyszerre egyezne a szintje, a tempója és a célja. Ez a mondat pontosan az én első nekifutásomat írja le.
Mennyi időt szántam rá? Nem négy hetet, mint elsőre. A Hollywood Nyelvstúdióban az első alkalommal felmérték, hol tartok, és onnantól nem azt kérdeztem, mikorra lesz meg, hanem azt, hány óra van még hátra. Ez azért számított, mert a hétvégéim fele bulikkal megy el, tehát pontosan tudnom kellett, mennyi fér bele hét közben.
Mi lett a vége? Másodszorra a középszintű angol nyelvvizsga szóbelije ment jobban, nem az írásbeli. Nem lettem közben zseni, csak addigra több órát beszéltem angolul, mint az előző két évben összesen.
A klubban ma is ugyanaz a szabály él, mint akkor: az estét nem a színpadon kell megnyerni, hanem a hét közepén, amikor még senki nem figyel.
A nyelvvizsgám ugyanígy dőlt el, csak azt a Hollywood Nyelvstúdióban készítettem elő, nem egy vizsgahét alatt.